Az összkari próbákra a zenekari székházban került sor Ács János világhírű karmester vezetésével.

A mesterről a következő információk találhatók meg honlapján:

Ács János zenész családból származik, édesapja zenetanár, testvére híres zongorista. 1974-ben Olaszországba utazott, olasz állampolgárságot szerzett, neves színházakban nagy énekeseket kísért, majd Dél-Afrikában, és Coloradoban is ismert karmesterré vált. 1991-ben találkozott először Pavarottival, és ez meghatározta további pályáját. Karmesterként figyelme középpontjába mindig a szóló énekeseket állította. 1996-ban testvérével Liszt De Profundis című művével szerepeltek Milánóban a Verdi Konzervatóriumban. 1998-ban Aretha Franklinnel zenélt együtt a Grammy-díj átadón New York-ban. 2000. decemberben a három tenorral ünnepelt együtt Chicagoban. A három tenor karmestere lett, együtt koncertezett velük Pekingben, Hong-Kong-ban, Japánban, Koreában, Mexikóban, és Angliában.

A próbák során a résztvevőkről egy közös kép is készült a Csónakázó-tó partján.

A koncertről, és az előadott művekről, Szabó Balázs zenetörténész, zenekritikus írt kiváló cikket, melynek egy részletét az alábbiakban közöljük:

„Az 1938-as Szent István-emlékév alkalmából Csitáry G. Emil székesfehérvári polgármester kórusművet rendelt Kodálytól, aki a felkérést elfogadva az Ének Szent István királyhoz című, hat változatban is megkomponált darabjával ajándékozta meg a királyok városát. A népszerű kompozíciónak azonban létezik még egy, szökőévenként felcsendülő verziója: az 1945 májusában befejezett Vértanúk sírján című kantátában hosszú zenekari szakasz után vegyes kar szólaltatja meg a nemesen ívelő melódiát. Végre Székesfehérvár közönsége is hallhatta a művet, ráadásul kiváló előadásban: a háborús évek szenvedéseit láttató erővel felidéző első rész után valóban fenséges emelkedettséggel hangzott fel a szent királyunkhoz fohászkodó himnusz. Régóta esedékes feltámasztása volt ez egy értékes, a Kodály-képet tovább árnyaló kompozíciónak, melyet joggal érezhetünk kicsit a magunkénak.

A Budavári Te Deum – Ács János szép, személyes hangú bevezetője után – izgalmas és egyéni olvasatban szólalt meg. Az olasz opera katartikus világát idézte az interpretáció, mely a szöveg érzékletes kifejezésére, a zenei folyamat a nagy csúcspontok köré való hangsúlyozott elrendezésére épült. Mint minden autonóm olvasattal, úgy ezzel is vitába lehetett persze szállni: például a félelmetesen gyors tempók kapcsán, melyek időnként a szétesés szélére sodorták a produkciót; vagy éppen dinamika már-már Puccinire emlékeztető szélsőségeit kifogásolandó. De: őszinte, szívből jövő zenélés volt ez, mely nem volt ellentétes a mű üzenetével – csak nem oda helyezte a hangsúlyokat, ahová mások. Hatása mindazonáltal nem maradt el: a templomot teljesen megtöltő közönség hatalmas vastapssal köszönte meg az emlékezetes koncertélményt a fellépőknek.”

(Részlet Szabó Balázs írásából, mely a Fejér Megyei Hírlap 2017. július 18. számában jelent meg. A cikk teljes terjedelmében itt olvasható: http://feol.hu/kultura/fenseges-emelkedettseg-acs-janos-karmesterrel-1846296)