Dréta Antal Kórustalálkozó - 2014. október 4.

Módosítás dátuma: 2014. november 17. hétfő, 16:47 Írta: Juhász Balázs 2014. november 16. vasárnap, 20:02

Idén immár VI. akalommal került megrendezésre a Dréta Antal nevét viselő Egyházzenei Kórustalálkozó. Ismerve meghívónkat, a Mezőfalvi Nőikart és híres vendégszeretetüket, szívesen tettünk eleget a meghívásnak, annak ellenére, hogy az októberi programunk igen zsúfolt vált már a meghíváskor is.

dreta_plakt

A kórustalálkozóra legutóbb 2011-ben kaptunk meghívást (ide kattintva Dréta Antalról és magáról a találkozó céljáról is olvashat). A találkozó jellege idén sem változott, a cél a közös együttlét volt, mellesleg (és tényleg csak másodsorban) a Vándordíj elenyerése. Javítva ugyan három évvel ezelőtti eredményünket, idén is volt nálunk jobb műsort (Ola Gjelio: Ubi Caritas) tolmácsoló énekkar, a Viadana Kamarakórus.

Idei műsorunk a következő volt:
Kodály: Köszöntő
Liszt: O salutaris
Orbán: Ave Maria
Kocsár: Laudate dominum
Halmos: Jubilate DeoCsak miután hazajöttünk és néztük meg a 2011-es programot, jöttünk rá, hogy az utolsó két művet bizony már másodszor vittük Mezőfalvára magunkkal. Mentségünkre legyen mondva, vélhetőn a sűrű koncertsorozatunk miatt tudat alatt nyúltunk jól ismert művekhez...

A koncert végén hagyományosan összkarban énekeltük el a Soli Deo Gloria című kórusművet. A koncertet igazán gazdag vendéglátás zárta, kellemesen zárva ezt a szép estét. Köszönjük.
 

A Zene világnapja - 2014. október 1.

Módosítás dátuma: 2014. november 24. hétfő, 18:10 Írta: Juhász Balázs 2014. november 16. vasárnap, 17:18

Zene_Vilagnapja_2014
Fotó: Simon Erika - szekesfehervar.hu

Az idén "Testvér lészen minden ember" alcímmel és hívószóval került megrendezésre a világnapi esemény, lassan hagymányosnak tekinthető módon a székesfehérvári Vodafon Sportcsarnokban.Az idén a város legmagasabb rangú elismerését, a Fricsay-díjat Bíró Zoltán karnagy vehette át.
A műsor plakátja:

musor_2010101
A közreműködők névsora ide kattintva, míg a részletes porgram ezen a helyen tekinthető meg. 

Részletes beszámoló és képek ide kattintva olvasható és nézhetők.
 

Emléktábla avató - 2014. szeptember 30.

Módosítás dátuma: 2014. november 17. hétfő, 17:00 Írta: Juhász Balázs 2014. november 16. vasárnap, 16:21

somorjai_meghivo_2014Szép számban gyűltünk össze a Hermann László Zeneiskola főbejáratánál ezen a napon, hogy részt vehessünk Somorjai Ferenc tanár úr emléktáblának felavatásán. A tábla ötlete, megrendelése és általában Somorjai tanár úr emlékének gondozása a Székesfehérvári Városszépítő- és Védő Egyesület, ezen belül is Csutiné Schleer Erzsébet áldozatkészségét dicséri.
Somorjai_kozos_kep
Somorjai tanár úrról honlapunkon már korábban is írtunk, ide kattintva megismerhetők életének fontosabb állomásai. Kórusunk mind a sírmelék, mind pedig az e napon felvatott emléktábla költségeihez hozzájárult, az erről szóló szép köszönőlevelet alább idézzük:
 somorjai_koszonolevel_2014
Nagy Edit alkotása pedig így néz ki:
somorjai_plakett

Szép számban gyűltünk össze a Hermann László Zeneiskola főbejáratánál ezen a napon, hogy részt vehessünk Somorjai Ferenc tanár úr emléktáblának felavatásán. A tábla ötlete, megrendelése és általában Somorjai tanár úr emlékének gondozása a Székesfehérvári Városszépítő- és Védő Egyesület, ezen belül is Csutiné Schleer Erzsébet áldozatkészségét dicséri.

kép

   

Hommage à Láng György - 2014. szeptember 24.

Módosítás dátuma: 2014. november 16. vasárnap, 23:16 Írta: Juhász Balázs 2014. november 16. vasárnap, 22:56

 
Holokauszt emlékkoncert - Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Nagyterme
 
zeneakademia
Fotó: Zemlényi János

A műsor elején Radnóti Miklós: Töredékek című versét Fenyő Ervin mondta el. Az est díszvendége Láng György özvegye volt.

Több generáció nőtt fel Láng György zenei regényein, de kevesen tudják, hogy zeneszerzőként is aktív volt, s hogy a szakma rejtelmeit Kodály Zoltán zeneakadémiai osztályában sajátította el. Zsidó származása miatt a II. világháborúban a mauthauseni koncentrációs táborba vitték, de túlélte a háborút. Zeneszerzői főműve a Concerto Ebraico címet viselő hegedűverseny, amelyet a táborban, fejben komponált. „1942-ben egy téléjszakán – írja visszaemlékezésében – valahol ismeretlen vad tájakon kattogott a hosszú szerelvény. A marhavagonban összebújtak az áldozatok, mert már-már megfagytak a gyilkos hidegben. A sötét vagonban egyszer csak zümmögés éledt: felzendült az »Él sónó habó« kezdetű örömének. Mind nagyobb erővel zengett, zúgott, ujjongó ritmusa túlharsogta a kerekek kattogását, a háborút és a halált, mely felé robogtak..." Ez a dallam ihlette a hegedűversenyt, amelynek előadását David Ojsztrah és Yehudi Menuhin is tervezte, de végül csak Láng halála után került rá sor. A darab újrafelfedezése az Alba Regia Szimfonikus Zenekart tizenöt éve irányító Drahos Béla nevéhez fűződik, Budapesten azonban még soha nem szólalt meg a mű. Ezen az estén (az Alba Regia Szimfonikus Zenekarral már nem először) Szabadi Vilmos tolmácsolásában hangzott el. (forrás: zeneakadémia)

A koncert második felében Beethoven IX. szimfóniája csendült fel.

hommage-lang_gyorgy
Közreműködött
Zemlényi Eszter (szoprán)
Balogh Eszter (alt)
Szappanos Tibor (tenor)
Cser Miklós (bariton)
Alba Regia Vegyeskar (karigazgató: Kneifel Imre)
Primavera Vegyeskar (karigazgató: Horányi Otília)
Alba Regia Zenekar
Vezényelt: Drahos Béla

   

Koronázási szertartásjáték - 2014. augusztus 16-19.

Módosítás dátuma: 2014. november 16. vasárnap, 16:08 Írta: Juhász Balázs 2014. november 16. vasárnap, 15:42

KORONÁZÁSI SZERTARTÁSJÁTÉK
Szent László
 
laszlo_koronazas_2014
Fotó: koronazas.hu
A 2013-ban közönség elé került István-legenda után 2014-ben második királyunk, László koronázásának története került szabadtéri színpadra. Azé a lovagkirályé, aki sosem akart király lenni, mégis az egyik legnagyobb lett. Tordai hasadék, lányrablás, párbaj életre-halálra, testvérviszály, csodálatos vízfakasztás és más legendák elevenedtek meg idén a Koronázási szertartásjátékban. Történet láthattunk a harcosról, akitől még holtában is rettegett az ellenség, de aki képes volt sírva fakadni a harcmezőn a másik tábor halottai láttán… Az előadás a tavalyihoz hasonlóan a magyar királyok koronázásának eredeti helyszínén: a Nagyboldogasszony-bazilika romjai fölé épült téren, Magyarország legnagyobb szabadtéri színpadán zajlott, közel kétszáz részvevővel.
A szövegkönyvet eredeti források alapján Matuz János és Szikora János készítette.

Szereplők:
Mihályi Győző, Dobos Imre, Kricsár Kamill, Blaskó Péter, Vakler Anna és Benedekffy Katalin, Thompson Lara, Rovó Tamás, Matus György, Kuna Károly

További közreműködők:
Alba Regia Vegyeskar, Primavera Vegyeskar, Kodály Zoltán Gimnázium Vegyeskara
Nagyváradi Szent László Gimnázium Gyermekkórusa
Karigazgató és karmester: Kneifel Imre

Alba Regia Táncegyüttes és a Nagyváradi Szigligeti Színház, Nagyvárad Táncegyüttes
Koreográfus: Horváth Csaba és Majoros Róbert

Akciórendező: Feith Zoltán
Hangfelvételről közreműködik: Nagyváradi Szimfonikus Zenekar
Zeneszerző: Horváth Károly
Jelmeztervező: Kovács Yvette Alida
Palást fotó: Szelényi Károly
Látványtervező: Szendrényi Éva

Rendező: Szikora János
A rendezvény hivatalos honlapja:
logo_koronazas2014
   

A Szőlőműves szoboravatója - 2014. augusztus 16.

Módosítás dátuma: 2014. november 16. vasárnap, 15:04 Írta: Juhász Balázs 2014. november 16. vasárnap, 14:43

A 2014-es Székesfehérvári Királyi Napok keretében ezen a napon avatták fel Nagy Benedek szobrászművész bronzba öntött alkotását, a Szőlőművest a Pozsonyi – Fiskális úti körforgalomban. Az eseményen Törő Gábor, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke mondott köszöntőt, valamint Bobory Zoltán méltatta a művészt és az új köztéri alkotást.
Az ünnepségen a jórészt kórusunkból verbuválódott férfikar Gábor Géza ének- és Endl László zongoraművésszel lépett fel, Kneifel Imre vezénylése mellett. Műsorunkon az alkalomnak megfelelően bordalok, illetve a bor szeretetéhez fűződő énekek szerepeltek:
Erkel: Bán Bán (Petúr bordala)
Szokolay: Három epigramma (A kocsmáros)
Vecchi: Rajta hát, cimborák!

   

6. oldal / 15