A zene világnapja - 2015. október 1.

Zene_Vilagnapja_2015-4
Újabb egy év telt el - elkeserítő gyorsasággal - és ismét előttünk a zene legnagyobb ünnepe, mely idén a "Serkenj fel, kegyes nép!" munkacímet viselte!

Zene_Vilagnapja_2015
fotó: Simon Erika
A helyszín ezúttal is a Székesfehérvári Vodafone Sportcsarnok volt. Székesfehérváron évtizedes hagyomány, hogy a Zene Világnapján a város zenei életének legkiválóbb képviselői, kórusok, zenekarok, hangszeres művészek, népzenészek együtt énekelnek, muzsikálnak a közönséggel közösen, idén tizenegyedik alkalommal. Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar fúvós együttese a műsor nyitányaként felcsendülő fanfárral köszöntötte a közönséget, majd Liszt Ferenc Les Preludes Előjátékok című méltán népszerű szimfonikus költeményét hallhatták a zenebarátok az Alba Regia Szimfonikus Zenekar tolmácsolásában, Drahos Béla Liszt-díjas fuvolaművész, karmester vezényletével. A Zene Világnapja alkalmából mondott köszöntőjében Brájer Éva alpolgármester megemlékezett a zenei díj névadójáról, Fricsay Richárdról is, aki Székesfehérváron megszervezte a filharmóniát, és 1913-ban megalapította a zeneiskolát. A róla elnevezett díjat idén Bódi Árpád zenepedagógus, a Hermann László Zeneiskola nyugalmazott igazgatóhelyettese vehette át. Bódi Árpád 1981-től volt a Székesfehérvári Hermann László Zeneiskola és Zeneművészeti Szakközépiskola hegedűtanára, majd 1983-tól igazgató-helyettese 2008-as nyugdíjba vonulásáig. Kezdeményezésére indult a népzene – népi hangszerek, népi ének – oktatása az intézményben.
Zene_Vilagnapja_2015-2
fotó: Simon Erika
Hagyományosan ezen a napon kerültek kiosztásra az Éneklő Ifjúság hangversenyein mutatott műsorok alapján a Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetségének kitüntetései is. Kórusunk pedig az alábbi művek előadásában működött közre:
Bartók: Bolyongás, Resteknek nótája, Ne menj el, Huszárnóta, Cipósütés (asszonyaink parádés előadása)
Bartók: Négy szlovák népdal
An Irish blessing
Mascagni: Parasztbecsület - Húsvéti kórus
Népek zenéje: Két makedón népdal (Zemljo Makedonska és Makedonszko devojcse), Baj van a részeg tengerésszel (ír népdal), Királyfalvi nagy hegy alatt (magyar népdal) a Tilinkó zenekar, Kremniczky Géza, Cserta Gábor és Cserta Balázs kíséretében
 Zene_Vilagnapja_2015-3
Fotó: Simon Erika
A Fehérvár Televízió képes összefoglalója itt tekinthető meg, a minden részletre kiterjedő összefoglaló cikk pedig a szekesfehervar.hu oldalon.