Hommage à Láng György - 2014. szeptember 24.

 
Holokauszt emlékkoncert - Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Nagyterme
 
zeneakademia
Fotó: Zemlényi János

A műsor elején Radnóti Miklós: Töredékek című versét Fenyő Ervin mondta el. Az est díszvendége Láng György özvegye volt.

Több generáció nőtt fel Láng György zenei regényein, de kevesen tudják, hogy zeneszerzőként is aktív volt, s hogy a szakma rejtelmeit Kodály Zoltán zeneakadémiai osztályában sajátította el. Zsidó származása miatt a II. világháborúban a mauthauseni koncentrációs táborba vitték, de túlélte a háborút. Zeneszerzői főműve a Concerto Ebraico címet viselő hegedűverseny, amelyet a táborban, fejben komponált. „1942-ben egy téléjszakán – írja visszaemlékezésében – valahol ismeretlen vad tájakon kattogott a hosszú szerelvény. A marhavagonban összebújtak az áldozatok, mert már-már megfagytak a gyilkos hidegben. A sötét vagonban egyszer csak zümmögés éledt: felzendült az »Él sónó habó« kezdetű örömének. Mind nagyobb erővel zengett, zúgott, ujjongó ritmusa túlharsogta a kerekek kattogását, a háborút és a halált, mely felé robogtak..." Ez a dallam ihlette a hegedűversenyt, amelynek előadását David Ojsztrah és Yehudi Menuhin is tervezte, de végül csak Láng halála után került rá sor. A darab újrafelfedezése az Alba Regia Szimfonikus Zenekart tizenöt éve irányító Drahos Béla nevéhez fűződik, Budapesten azonban még soha nem szólalt meg a mű. Ezen az estén (az Alba Regia Szimfonikus Zenekarral már nem először) Szabadi Vilmos tolmácsolásában hangzott el. (forrás: zeneakadémia)

A koncert második felében Beethoven IX. szimfóniája csendült fel.

hommage-lang_gyorgy
Közreműködött
Zemlényi Eszter (szoprán)
Balogh Eszter (alt)
Szappanos Tibor (tenor)
Cser Miklós (bariton)
Alba Regia Vegyeskar (karigazgató: Kneifel Imre)
Primavera Vegyeskar (karigazgató: Horányi Otília)
Alba Regia Zenekar
Vezényelt: Drahos Béla