Zene világnapja

Október 1-én, az Alba Regia Sportcsarnokban, hagyományosan nagyszabású ünnepséggel csatlakozott városunk a zene világnapjához.

A rendezvény főszervezője – mint minden  évben - karnagyunk, Kneifel Imre volt, aki évről évre új műsort összeállítva, a sok-sok fellépőt összefogva szervezi ezen rangos eseményt. Itt kerülnek átadásra a különféle zenei elismerések, többek között itt nyújtják át a város éves elismerését, a Fricsay Richárd Zenei Díjat. Az idei évben Gottliebné Kálmán Terézia tanítónő vehette át ezt az elismerést.

A rendezvényen a következő kórusok, együttesek vettek részt:

 Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar, az Alba Regia Táncegyüttes, a Székesfehérvári Ifjúsági Fúvószenekar, a Tilinkó zenekar és a város szinte valamennyi kórusa, így az Alba Regia Vegyeskar, az Ars Musica Kórus, a Ciszterci Gyermekkar, a Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium Kórusa, a Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola kórusai, a Kossuth Lajos Általános Iskola Gyermekkara, a Primavera Kórus, a Széna Téri Általános Iskola Gyermekkara, a Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola Egynemű, Vegyes és Fiúkara, a Vox Mirabilis Kamarakórus és a Zentai Úti Általános Iskola Gyermekkara.

A műsorban elsőként az Alba Regia Szimfonikus Zenekar lépett fel Selmeczi György: Alba Felix – „Ó szép fényességes hajnal..” című művével, melyet a szerző vezényelt. A műsor további részében felcsendültek magyar népdalok (A citrusfa, Jaj de szépen cseng a lapi, Hess légy ne szállj rám, A malomnak…), osztrák és német népdalok fúvószenekari kísérettel, és bolgár népdal népzenei kísérettel.

A Zenei Világnap Kodály „Kállai kettős” című művének előadásával zárult, az előadásban közreműködött Alba Regia Szimfonikus Zenekar, az Alba Regia Táncegyüttes, valamint az Alba Regia Vegyeskar, az Ars Musica, Kodály Zoltán Gimnázium Leánykara és Vegyeskara, a Primavera és a Vox Mirabilis kórusokból álló összkar.

Az eseményről a következő linken található bővebb tájékoztató

https://www.szekesfehervar.hu/a-zene-vilagnapjat-unnepeltek-gottliebne-kalman-terezia-vehette-at-a-fricsay-dijat