Nagy izgalommal készültünk az útra, mert sokan közülünk most először utaztak Erdélyországba, míg mások pont azért voltak izgatottak, mert már visszatérő vendégként utaztak  erre a szép vidékre.

2017. szeptember 15-én hajnalban keltünk útra, a csodálatos utat néhány rövid megállóval szakítottuk meg.

Kora délután érkeztünk meg Kolozsvárra, ahol már vártak vendéglátóink, akik igen gazdag programot szervezetek számunkra.  A gyors szállás elfoglalás után rögtön városnézésre indult csapatunk. Idegenvezetőnk a rendelkezésre álló rövid idő alatt igyekezett a lehető legtöbbet megmutatni, a látnivalókból, és a lehető legtöbb információt elmondani a városról.

A színes programot vacsorával zárta csapatunk az Agape Étteremben. A szállásra visszaérkezve, még felfedeztük a környék látnivalóit, boltjait, aztán nyugovóra tértünk a hosszú nap után, mert másnap is sok program várt ránk.

Másnap első utunk Válaszút településre vezetett .

„Válaszutat az első okiratok 1325-ben említik. A helyi szájhagyomány szerint Vereczke felől jőve a honfoglaló magyarok átkelve a Meszes-hegységen, a Kis- vagy Nagy-Esküllőn, egy újabb vérszerződést kötöttek. Innen leereszkedve a Borsai-patak völgyén, Válaszútra érve, három felé válott a sereg. Egy része ment Kolozsvárnak, másodrésze Désnek és a harmadik része a Mezőségnek. Innen eredne a Válaszút név.” (Kallós Zoltán)

Kallós Zoltán 1926-ban született Válaszút településen, – Kodályhoz, és Bartókhoz hasonlóan – népzenei gyűjtéseket végzett. Az erdélyi és magyarországi táncház mozgalom egyik életre hívója. Életére nagy hatással voltak a mindenkor politikai rendszerek, tanári diplomája ellenére, 8 éven keresztül fakitermeléssel kereste kenyerét, de emellett is tovább folytatta  gyűjtőmunkáját.

Az 1989-es politikai változások lehetővé tették, hogy rendszerezze gyűjtéseit, és kiadassa hangzóanyagait. 1992-ben léterehozta a Kallós alapítványt, melynek egyik élő bizonyossága a Kallós Múzeum, Válaszút településen.  1990 óta folyamatos elismerésben részesül a magyar állam részéről.

Reggeli utunk a Kallós Múzeumhoz vezetett, ahol is két csoportra osztva látogattuk meg a Múzeumot. Míg csapatunk egyik fele a környéket fedezte fel, addig a többiek a múzeum kincseit csodálták.  Az élményt szinte lehetetlen szavakkal leírni, álljon itt néhány kép tanubizonyságul.

A nap következő állomása a Bonchidán álló Bánffy kastély, és a bonchidai templom. „A Bánffy-kastély Romániában, Erdélyben, Kolozs megyében, a Mezőség nyugati felében, Bonchidán, Erdély egyik legnagyobb, évszázadokon keresztül legépebben megőrzött főúri kastélya volt. Gyakran hivatkoznak rá mint „Erdély Versailles-ára”. (Wikipédia) Mint idegenvezetőnktől megtudtuk, a kastélyt sem kímélte meg a történelem vihara. A kommunizmus idején a pompás termekben állatokat tartottak, berendezését elhordták. Örömmel fedeztük fel a kastélyt és annak varázslatos környékét.

Bonchidai látogatásunk végállomása a helyi református templom volt, mely már a XIII. század óta áll a településen. A Tiszteletes Úr nagy átéléssel mutatta be a templom történetét, melyet mi énekszóval köszöntünk meg.

Hamar elszaladt az idő a szép kiránduláson, ezért igyekeznünk kellett vissza Kolozsvárra, ahol az Agape Étteremben már vártak a finom ebéddel bennünket. Egy gyors átöltözés és próba a szálláson, és  már robogtunk is tovább világi koncertünk színhelyére az egykori ferences kolostor refektóriumába.

Az épület történetéről bővebben az alábbi oldalon olvashatunk: https://hu.wikipedia.org/wiki/Ferences_templom_%C3%A9s_kolostor_(Kolozsv%C3%A1r)

Mi abban a szerencsében részesültünk, hogy nem csak a refektóriumot nézhettük meg, ahol szerepeltünk, hanem az egész épületegyüttest felfedezhettük vezetőnk segítségével.

Műsorunk a következő volt:

Farkas: Pataki diákdalok, Rózsamadrigál

Kodály: Horatii Carmen, Székely keserves, Norvég lányok, Túrót eszik a cigány

Haydn: Ékesszólás

Karai: Adok néked egy almát, A fonóban tánc jár

Birtalan: Félre tőlem búbánat

Műsorunkat a hálás közönség vastapssal jutalmazta meg. Az előadás után szabadon felfedezhettünk Kolozsvár látnivalóit, éttermeit, majd a szállodába visszaérve tovább beszélgettünk majdnem hajnalig.

Másnap reggeli után bepakoltunk a buszra, mert az egyházi koncertünk után már hazafelé vettük az irányt. Egyházi koncertünk helyszíne a törökvágási református templom volt, amelyet Makovecz Imre álmodott meg a kolozsvári gyülekezet számára.

Műsorunkra az egész gyülekezet kíváncsi volt, a templom zsúfolásig megtelt. Kórusunk közreműködött az istentiszteleten, - melynek legmeghatóbb pillanata a Szózat eléneklése volt, -   után pedig a következő művekből adtunk koncertet a hálás gyülekezetnek.

Kodály: Szép könyörgés, Esti dal

Ír áldás

Bárdos: Naphimnusz, Tábortűznél

Liszt: O salutaris

Karai: Néha úgy érzem

A műsor után búcsút vettünk vendéglátóinktól, és hazafelé vettük az irányt.  Útközben megálltunk Kőrösfőn, ahol a templomot szerettük volna megnézni. A település tiszteletese nagy szeretettel fogadta kérésünket, és nyitotta meg számunkra a templom kapuit. Ízes magyar szóval mesélte el a templom történetét, és mutatta be annak nevezetességeit.

A települést bejárva megcsodáltuk a helyi mesterek faragásait, varottasait, és fazekas munkáit.

Szomorú szívvel búcsúztunk Erdélyországtól, de azzal a reménnyel szívünkben, hogy még lesz folytatása ennek a kibontakozó, szép testvér kapcsolatnak a kolozsvári Pedagógus Kórussal.

(Még több képet képgalériánkban tekinthetnek meg utunkról)